Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

A gonosz házak	Legendák Nyomában	2013.12.20. 20:57
Itt most nem szeretnék konkrét eseteket felsorolni, ez egy általánosságokban beszélő poszt lesz A gonosz házakról van szó. Ajánlott olvasmányként tanácsolom mindenkinek Lafforest, Roger: Gyilkos házak, mágikus helyek c. nagyszerű művét. A fülszöveg szerint: "Lakások, ahol a lakók álmatlanságban szenvednek. Házak amelyek megrontják az idegrendszert. Épületek, amelyek káros sugárzásukkal halálosan megbetegítik a lakót, amelyekben megmagyarázhatatlanul elszaporodik a rákos betegek száma. Helyszínek, ahol örök szerencsétlenségre van ítélve az ott élő. Az okkult tudományok nagyhírű mestere e különös érthetetlen jelenségek nyomába eredt. Lafforest megdöbbentő példákkal magyarázza el az épületek titkait. Megpróbál az egyiptomi piramisoktól a templomos lovagok rejtélyes szentélyein át a leghétköznapibb lakásokig minden tanulságos esetet felsorolni. S mindezeken túl a könyv tartalmazza azokat a módszereket, melyekkel megóvhatjuk magunkat az épületek káros hatásától. Lafforest könyve megdöbbentő olvasmány, ugyanakkor igazi segítő munka, melyből mindenki megtanulhatja, hogyan lehet elkerülni legkönnyebben a mágikus helyek negatív energiáit." Elég fellengzősen fogalmaz, de a lényege valójában az, hogy egy-egy ház hogyan hat az ott élőkre. Nem mindegy, milyen anyagból építik, hova építik (és itt most nem a szinte közhelyszerű indián temetőkre gondolok, hanem olyan banalitásokra például, mint egy, a ház alatt átmenő csőrendszer, amelyben huzat van. A házakról általában: Mindjárt rátérek arra is, hogyan van a lakók és a ház között kölcsönhatás, de előtte kedvenc filmemből, Stephen King Rose Redjéből egy idézet: "A house is a place of shelter. It's the body we put on over our bodies. As our bodies grow old, so do our houses. As our bodies may sicken, so do our houses sicken. And what of madness? If mad people live within, doesn't this madness creep into the rooms and walls and corridors, the very boards? Don't we sometimes sense that madness reaching out to us? Isn't that a large part of what we mean when we say, a place is unquiet, festered up with spirits? We say haunted... but we mean, the house has gone insane. Houses... are alive. This is something we know. News from our nerve endings. If we're quiet, if we listen, we can hear houses breath. Sometimes, in the depth of the night, you can even hear them groan. It's as if they were having bad dreams. A good house cradles and comforts, a bad one fills us with instinctive unease. Bad houses hate our warmth and our human-ness. That blind hate of our humanity is what we mean when we use the word 'haunted'. " Magyarán. "A ház menedék. Test, melyet saját testünk fölé húzunk. Ahogy a testünk öregszik, úgy házaink is. Ahogy testünk megbetegedhet, úgy házaink is. És az őrület? Ha őrültek élnek a falak közt, nem lopódzik-e ez az őrültség a szobákba, a folyosókra, egészen a deszkákig? Nem érezzük-e néha, hogy ez az őrültség kinyúl felénk? Nem ezt jelenti igazából, amikor azt mondjuk: ez a hely zaklatott, tömve van szellemekkel? Azt mondjuk, kísértetjárta... de valójában úgy gondoljuk: a ház megőrült. A házak... élőlények. Tudunk erről. Idegvégződéseink közlik velünk. Ha csendben vagyunk, ha fülelünk, halljuk a házak lélegzetvételét. Néha, az éjszaka mélyében, még a nyögéseiket is hallani. Mintha rosszat álmodnának. Egy jó ház körülvesz és védelmez, egy rossz ház ösztönös nyugtalansággal tölt el bennünket. A rossz házak gyűlölik a melegségünket és az emberségünket. Az emberségnek ez a vak gyűlölete az, amiről beszélünk, amikor azt mondjuk "kísértetjárta" Roger de Lafforest is ezt említi a könyvében. Tulajdonképpen ezt az idézetet tárgyalja ki bővítve (a könyve még a film előtt keletkezett, tehát nem innen merített, ezt csak megjegyzem)   Védelem a testnek: Tény, hogy amíg a természetben minden állatnak (bocs, most ideveszem az embereket is), van valami védelme (szőr, toll, páncél, pikkely), addig az ember gyakorlatilag egy csupasz valami. Mi még a hőmérséklethez sem tudunk alkalmazkodni. Védtelenek vagyunk, olyannyira, hogy ha nincs egy bázisunk, egy hely, ahová visszatérhetünk, teljesen elveszettek vagyunk. Szükségünk volt tehát valamire, ami védett bennünket, ami biztos kiindulópont volt az életünkben, ahol összegyűlhettünk, ahol a többiekkel találkoztunk - és ami megvédett bennünket az éjszaka félelmeitől, a sötéttől, ahol végképp elveszett jószágok voltunk. Ez lett volna (a történészek és a régészek szerint, ne keverjük most ide a paleo-asztronautikát, az majd külön fejezet lesz), a BARLANG. Ez volt az a hely, ahol mindig égett a tűz, ahol étkeztünk, és ahová - nemegyszer -, temetkeztünk. Az első otthon. A védelem az elemek, az állatok, és az éjszaka ellen. Gondoljatok csak bele. Keveregtek egy erdőben. Esik az eső, nyirkos, hűvös van. Fel vagytok öltözve melegen ugyan, vagytok hárman is, nem vagytok egyedül sem. A hátizsákban van élelem, van meleg tea... de ami igazából helyrebillent mindenkit, az a sátor. Két perc alatt (kedves haverom időintervallumában "hajnali fél háromkor, tökrészegen is") fel lehet már állítani a legújabbakat. Beültök, középre egy lámpa... és bár csak egy vékony, impregnált lapocska választ el benneteket a külvilágtól, máris jobb minden. Az ember valahogy kondicionálva van az otthonteremtésre. Odahaza is mindenki igyekszik megteremteni azokat a feltételeket, amelyek közt optimálisan érzi magát. Irigykedünk mások házaira, csinosítgatjuk a sajátunkat. Valahogy mindig, minden téren bennünk van ez a "valami védő vegyen körül", érzés. A házunkban van szobánk (általában) A szobánkban van kedvenc zugunk. A kedvenc zugunkban szeretünk kényelmes ruhában lenni. És ágyban betakarózunk. Nem feltétlen a fázás ellen, hiszen ruhában is alhatnánk. Azonban alvás közben még kiszolgáltatottabbak vagyunk mint egyébként.   Takaró a fejre? Roger de Lafforest megemlíti ezt a fejre-valamit-húzás dolgot a könyvében. Leírja, hogy háborús sebesült katonákat láttak el egy sátorkórházban. Odabent nem volt elég hely, így a könnyebb sérülteket, akik felépülése biztosra vehető volt, a szabadban szállásolták el. A kint alvók közül néhánynak megvolt az a szokása, hogy alváskor a fejükre borítottak valamit - lett legyen az a takarócsücsök, vagy akár egy zsebkendő.  Reggelre különös dolog történt. A kint alvók közül, akiknek semmi nem takarta a fejét alváskor, néhányuknak súlyosabbra vált az állapota, sőt olyan is volt, aki váratlan mód elhalálozott. Lafforest felteszi a kérdést: a kozmikus sugárzás
Mit szólsz hozzá?

A Barbadosi mozgó koporsók	Legendák Nyomában	2013.12.19. 18:27
A lenti történetet nagyjából mindenki ismeri, aki csak egy kicsit is érdeklődik a természetfeletti, még inkább a kísértetek és a túlvilág iránt. Nos, a történetben egyetlen kísértetről sem lesz szó, de a hátborsókonzervet így is elő lehet venni. Történetünk főszereplője egy kripta. Lebetonozott koralltömbökből épült, bejáratát cementtel pecsételték le. Eredetileg egy bizonyos James Elliott nevű úriember rendelésére épült. ő maga azonban sohasem nyugodott benne.   1807 Mrs. Thomasina Goddard Mrs. Thomasina Goddars idős hölgy volt, teljesen természetes halált halt. Halála után fakoporsóba helyezték a testét, és a kriptába temették. Mrs. Goddard után a közeli birtok tulajdonosa és családja ugyanebbe a kriptába temetkezett. Thomas Chase, a családfő, hirtelen haragú, kegyetlen ember volt. Ezredesi rangban szolgált, rabszolgái gyűlölték és rettegtek tőle. Saját családjával sem bánt különbül. Méltán mondhatni, hogy Barbados egyik legutáltabb embere volt, bár gyanítható, hogy őt ez cseppet sem zavarta. (Zárójelben megjegyzem, hogy olvastam olyat is, miszerint Mrs. Goddard a Chase család rokona volt, Thomas Chase anyósa. Ez azonban nem valószínű, mivel a Chase család minden tagja ólommal bélelt koporsót kapott nyughelyül, akkor hát miért temették volna nagyanyjukat sima fakoporsóban? Persze ettől még lehetséges, a források nemcsak ebben az egy dologban térnek el.) 1808 Mary Anna Chase A kétéves Mary Anna Chase volt a Chase család első halottja, akit Mrs. Goddard kriptájába temettek. Mary Annát, mint ahogy később a család többi tagját is, ólommal bélelt koporsóban helyezték örök nyugovóra. Hogy miben halt meg a kislány, nem tudni, de abban az időben nem volt ritka a gyermekhalandóság. Valószínű, hogy betegség következtében hunyhatott el. Nem úgy, mint nővére... 1812 Dorcas Chase Dorcas tizenhét éves volt, amikor meghalt. Állítólag halálra éheztette magát (szerintem ez passzív éhezés lehetett, s ezalatt azt értem, hogy az atyai nyomástól összeroppant lánynak enni sem volt kedve) Dorcas tehát meghalt, és húga valamint Mrs. Goddard mellé temették, szintén ólommal bélelt koporsóban. A néger koporsóvivők elrendezték egymáson a két koporsót: Dorcasét a földre fektették, Mary Annáét pedig ráhelyezték Dorcas koporsójára. A sírboltot ismét lepecsételték. 1812 Thomas Chase Szegény Dorcas csak egy kis ideig bírta volna még ki, és megszabadul zsarnok apjától. Alig egy hónappal a halála után Thomas Chase is kilehelte bűnös lelkét. Amikor felbontották a kriptát, a gyászoló tömeg egy emberként hördült fel. Mary Anna koporsója fejjel lefelé állt a fal mellett. A megdöbbent néger rabszolgák elrendezték a koporsókat: a lányokat ismét 'egymásra', apjukat pedig melléjük helyezték. Nem mellékesen Thomas Chase koporsója volt vagy 120 kiló, és nyolc ember vitte a helyére. 1816 Charles Brewster Ames: A 11 éves fiút hol Charles néven találtam meg, hol Samuel néven. Nem világos, hogy milyen kapcsolatban állt a Chase családdal (alighanem semmilyenben) Talán az új birtokos fia lehetett. Halálakor a kriptában helyezték nyugovóra. Előtte azonban rendet kellett tenni kissé, ugyanis a bent lévő koporsók összevissza hevertek, mintha csak valami óriás hajigálódzott volna velük. A koporsókat ismét elrendezték. Dorcas és apja koporsói kerültek alulra, Mary Anna és Charles koporsói pedi a két nagyobbra. A kriptát ezúttal is megvizsgálták, de behatolásnak semmi nyomát nem találták. 1816 Samuel Brewster: A felnőtt Brewster temetésekor enyhén szólva is nagy tömeg gyűlt össze. Nem érte őket csalódás, mivel ismét kisebb káosz fogadta őket a kripta belsejében. A rabszolgák ismét rendet raktak, s mivel a titokzatos erőhatások miatt Mrs. Goddard fakoporsója szétment, azt is összedrótozták. Mielőtt lepecsételték a kriptát, ismét körbekutatták a falakat, titkos ajtót, vagy időszakos vízeret keresve, amely a koporsókat forgatná, de megint nem találtak semmit. 1819 Thomasina Clarke: Hogy ő ki volt, erről már végképp nem találtam semmit. Viszont halála után meglehetősen prominens személyiséggé vált, amennyiben Barbados kormányzója, Sir Stapleton Cotton is elment a temetésére. Persze a kormányzó részvétele nem annyira Miss Clarke-nak szólt, sokkal inkább a titokzatos kriptának. Az ekkorra már szinte szokásosnak mondható rendrakás után (egy koporsó sem ott volt, ahova elhelyezték őket), a kormányzó személyesen kutatta át a kriptát, finom homokkal szóratta fel a talajt, végül lepecsételte a lebetonozott ajtót. 1820 A kripta felbontása: 1820-ban a kormányzó úgy döntött, felnyittatja a kriptát. Fél Barbados összegyűlt, és a borzongani vágyók kirémüldözhették magukat. A nagy csendben megkezdődött a kripta felbontása. A rémült emberek csikorgó hangot hallottak a fal túloldaláról. A zajt Thomas Chase koporsója okozta, amely bentről támaszkodott a lepecsételt ajtónak. Miután benyomakodtak mellette, borzalmas látvány tárult a kormányzó és emberei elé. Az ekkor már tizenkét éve halott Mary Anna Chase koporsója a falnak ütközött, méghozzá akkora erővel, hogy lepattant belőle egy darab. Dorcas Chase koporsója felnyílt, és egy csonttá aszott kar meredt ki belőle. A homok semmi mást nem mutatott a koporsók okozta vonalkákon kívül. Emberi tevékenységnek nyoma sem volt. A kormányzót olyannyira elrettentette az eset, hogy rendelkezett: a holtakat máshová kell temetni. A kriptát kiürítették, és a koporsókat máshová temették. A kripta ma is üresen áll. Mi történt Barbadoson? A négerek műve: Thomas Chase nem volt túl népszerű. Sokan a rabszolgákra gyanakodtak, akik gyűlölték gazdájukat. Kézenfekvő lett volna, hogy esetleg valami titkos járaton át belopóztak a kriptába, és összevissza kevergetik a koporsókat. Ennek ellentmond a tény, hogy sem Dorcas, sem Thomas Chase koporsója nem volt gyufaszál súlyú. Nyolc embernek kellett a kriptába bevinnie. Ahhoz, hogy bármi módon szórakozni lehessen vele, azt jelentette volna, hogy legalább ennyi embernek kellett volna titokban a kriptába lopóznia. Arról nem beszélve, hogy már Dorcas Chase halálakor, amikor a gyanús jeleket tapasztalták, olyan rémület lett úrrá a feketéken, hogy alig lehetett őket a kripta közelébe kényszeríteni. Földrengés: Ezt a teóriát, amint megszületett, el is vetették. Nincs olyan földrengés, ami időszakosan, csak egy kis kripta belsejére lokalizálódna, s ha volna is, akkor sem ad magyarázatot arra, hogy miként áll tőle fejre egy földön heverő koporsó, és miért nincs nyo
Mit szólsz hozzá?

Yeti	Legendák Nyomában	2013.12.18. 20:02
Jetinek a nyugati civilizációban egy nagy, főemlősszerű, a jelentések szerint a Himalájában élő lényt neveznek. A név a tibeti yeh-teh-ből származik; ennek jelentése (zavaró módon) „kicsi, emberszerű állat”. A Himalája más népei jeren néven ismerik. Bizonyos fizikai bizonyítékok (mint például fészkek) azt sugallják, hogy a jeti egy ismeretlen főemlős, egy megmaradt emberszabású, esetleg egy medvefajta lehet. A legtöbb tudós és szakember elégtelennek minősíti a bizonyítékokat, és a jetit legendának, vagy bizonyos valós jelenségek rossz értelmezésének tartja.[1] Mindezek dacára sokan hisznek a jetiben. A jeti talán a legismertebb kriptid a Loch Ness-i szörny mellett. Az oxfordi Brooks Egyetem kutatói két Északkelet-Indiában talált – a helyiek szerint a „vad erdei embertől” (a jeti egy helyi változatától) származó – szőrszál genetikai vizsgálata alapján arra jutottak, hogy viselőjük egyetlen ismert fajhoz sem tartozik.[2] Ez a lelet később tévedésnek bizonyult.[3] A jeti elképzelése feltűnő hasonlatosságot mutat a világszerte minden kevésbé lakott területen elterjedt, óriás majomemberekről szóló történetekkel, amelynek révén amatőr kutatók általában összemossák ezeket az elnevezéseket. Mindazonáltal jeti néven a Himalájában megfigyelt jelenségeket tartjuk számon. A himalájai őslakók feltehetően évszázadok óta ismerni vélik a lényt (európai kutatók egészen a legújabb korig nem fordulhattak meg a térségben). A következő észlelések a jeti hírének nyugati útját követik nyomon. „A Bengáli Ázsia-társaság Lapja” („Journal of the Asiatic society of Bengal”) 1832-ben közölt le egy észlelésről szóló beszámolót B. H. Hodgsontól. Azt írta, hogy miközben észak-Nepálban utazván a bennszülött kísérői egy magas, két lábon járó lényt láttak, akinek sötét, hosszú haja volt, és félelmében elmenekült. Hodgson maga nem látta a lényt, de azt gondolta, hogy egy orangután lehetett. 1889-ben egy brit tiszt (L. A. Waddell) hatalmas lábnyomokat talált a hóban Szikkim (India) területén, egy hegyen. A helyiek elmondták neki, hogy ezek a Ye-ti, egy emberszerű lény nyomai, akik igen gyakran megtámadják az embereket. 1913-ban kínai vadászok egy csoportja arról számolt be, hogy megsebesített és elfogott egy emberszerű lényt, amit a helyiek csak "havasi embernek" hívnak. A szőrös lényt állítólag öt hónapig tartották fogva, míg elpusztult. A jellemzések szerint fekete, majomszerű arca, hatalmas teste van, amit ezüstös hosszú szőr borít. Kezei és lábai emberszerűek és a lény rendkívüli testi erővel bírt. J.R.P. Grent brit erdészeti katonatiszt, aki éppen Szikkim tartományban tartózkodott 1914-ben, beszámolt arról, hogy hatalmas lábnyomokat talált, amik minden bizonnyal egy hatalmas és furcsa lény nyomai. A Howard-Bury vezette brit hegymászó expedíció tagjai 1921-ben éppen a Mount Everest északi oldalán tartózkodtak, amikor észrevettek néhány sötét alakot egy távolabbi hómezőn. Amikor elérték a helyet (kb. 17 500 láb magasan), a furcsa alakok már eltűntek, de hátrahagytak néhány hatalmas, emberszerű lábnyomot a hóban. Alan Cameron, aki szintén egy Mount Everest expedíción vett részt 1923-ban, megfigyelt néhány hatalmas és sötét színű alakot, akik messze fenn a hóhatár feletti térségben meneteltek egymás mögött. Amikor két nappal később elérték a helyet, számos felvételt készítettek a különös, hátrahagyott nyomokról. Egy görög fotós, név szerint N. A. Tombazi, aki 1925-ben a Nat. Geo. Soc. tagjaként tartózkodott a Himalájában, megpillantott egy furcsa teremtményt, amit később így írt le: "Pontosan úgy nézett ki mint egy emberi alak, éppen néhány törpe Rododendron bokor közül húzkodott ki valamilyen gyökereket". Tombazi ekkor kb. 15 000 láb magasan járt, később elérte a kicsiny bokrokat de mindössze néhány különös nyomot talált a hóban. 1936-ban a H. W. Tilman vezette expedíció néhány furcsa lábnyomot talált a hóhatár közeli térségben a Mount Everest lejtőin. 1953-ban Sir Edmund Hillary a Mount Everestre tett expedíciója során több nepáli buddhista kolostorban is hallott a lényről. A szerzetesek több festményt és a jetinek tulajdonított relikviát (például levágott kezet) mutattak neki. Sőt az egyik kolostorban még egy jetiskalpot is vehetett borsos áron, amiről azonban később kiderült, hogy ócska hamisítvány. A hegycsúcsra vezető utolsó métereken, a sűrű havazásban Hillary még látni is vélte a három méter magas két lábon járó szörnyeteget, amint pár méterrel fölötte megáll egy meredélyen és őt bámulja, majd lassan elsétál
Mit szólsz hozzá?

Slenderman	Legendák Nyomában	2013.12.10. 18:49
Származás A Slender Man-ben jött létre a versenyen indult a Something Awful fórumok június 8-án, 2009, azzal a céllal, szerkesztés fényképeket tartalmaz természetfeletti entitások. Június 10-én, a fórum poszter a felhasználónév "Victor Surge" hozzájárult a két fekete-fehér képek a csoportok a gyermekek, ahová hozzá egy magas, vékony spektrális alak viselt fekete öltöny. [ 3 ] [ 4 ] Korábbi bejegyzések voltak állt, kizárólag a fénykép, de túlfeszültség kiegészítve a benyújtást foszlányok szöveg, állítólag a tanúk, leírja az emberrablást a csoportok a gyermekek, és így a karakter a nevét, "The Slender Man": Nem akar menni, azt nem akarta megölni őket, de a tartós csend és kitárt karokkal elszörnyedt és vigasztalt minket az időben ... 1983, fotós ismeretlen, feltételezhetően meghalt. Egy két vissza fényképek a Stirling Városi Könyvtár lángok. Nevezetes, hogy megtették-e a nap, amely tizennégy gyermek eltűnt, és ami a továbbiakban a "The Slender Man". Deformitások idézett film hibák tisztviselők. Tűz a könyvtárban történt egy héttel később. A tényleges fénykép elkobozták bizonyítékként. 1986, fényképész: Mary Thomas, hiányzik, mivel június 13, 1986. [ 4 ] Ezek a kiegészítések hatékonyan át a fényképeket egy kitaláció. Az ezt követő plakátok is kifejti a karakter, hozzátéve, hogy saját képi vagy szöveges hozzájárulást.   Leírás A karcsú ember A nagyon magas és vékony, a természetellenesen hosszú csáp-szerű kar (vagy csak csápok), [ 2 ] , amely kiterjedhet hogy megfélemlítsék, vagy elfog zsákmányt. Ez egy fehér, jellegtelen fejét, és úgy tűnik, hogy sötét öltönyt viselt. A karcsú férfi jár az erdőben, és képes teleportálni.
Mit szólsz hozzá?

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk